KINCSEK KÖZÖTT ÉLÜNK - Dráva menti kerékpártúrára
Tisztelettel meghívjuk a 2008. május 17-én szombaton 10 órakor induló
KINCSEK KÖZÖTT ÉLÜNK
Dráva menti kerékpártúrára
Induló állomás: Sellye Draskovich-kastély
Érkező állomás: Drávasztára Dráva-part - Sellye
Közbeeső állomások: Bogdása, Drávafok, Felsőszentmárton, Drávakeresztúr, Révfalu, Drávaiványi
A kerékpártúra útvonalát a mellékelt térképen jelöljük.
Sellyéről a Draskovich-kastély elől indulunk de. 10 órakor, majd 4 km után megállunk Bogdása polgármestere Szatyor Győző népi iparművész fafaragó műhelyénél. Helyi ízekkel gazdagodva indulunk tovább Drávafokra, majd Felsőszentmártont érintve rákanyarodunk a Dráva-töltésen kialakított kerékpárútra, amely célállomásunkhoz vezet.
Útközben a települések önkormányzatai apró meglepetésekkel készülnek.
A kerékpártúra hossza kb. 25 km.
A drávasztárai Dráva-parton kb. 13 óra körül drávai halból készült halászlé vár bennünket. Házigazdánk dr. Sáity Borbála Drávasztára, és Nagy Attila Sellye polgármestere.
A program több lehetőséget kínál. Sellyét autóval és vonattal is meg lehet közelíteni. Az autóknak a sellyei Draskovich-kastély környékén parkolási lehetőséget biztosítunk. A saját kerékpár használata mellett lehetőség lesz kerékpárkölcsönzésre is a kastély előtt. Aki közvetlenül autóval szeretné megközelíteni a Dráva-partot, a drávasztárai hajókikötőnél, a túra végállomásának környékén parkolhat.
A programra mintegy 150 meghívottat várunk. A zökkenőmentes szervezés miatt kérjük, jelezze részvételi szándékát, valamint kerékpárkölcsönzési igényét. A túrára sok szeretettel várjuk házastársát, partnerét is.
Szeretnénk, ha minél többen megismernék Európa e páratlan természeti kincsét a Drávát és a Dráva-medencét. Meghívónk mellé csalogatóként kérjük, nézze meg a Dráva-medencéről készült CD-t, amely a http://www.somogy.hu/munka/dravacd.exe címen található.
Pécs, 2008. 04. 25.
Üdvözlettel a szervezők nevében:
Hegyi Zsuzsanna
Magyar Turizmus Zrt.
Dél-dunántúli RMI igazgatója
Nagy Attila
Sellyei Kistérség vezetője
Závoczky Szabolcs
DDNP Igazgatóság igazgatója
Kérjük részvételi szándékát, kerékpárkölcsönzési igényét jelezni 2008. május 09-ig a 73/480-245 és 580-023 telefonszámon, vagy a semuvhaz@citromail.hu e-mailon.
A programmal kapcsolatos kérdéseivel forduljon bizalommal Csutorás Jánosnéhoz a fenti telefonokon és a 70/ 779-06-47 mobiltelefonon.
- A kerékpártúra útvonala
- Az alábbi linken található egy Sellyét bemutató térkép, ami nagyítható, kicsinyíthető és útvonal tervezésre is alkalmas.
Kerékpárral Gemencbe!

A Szekszárdi Turisztikai Kft. május 2-án a Szekszárdi Majális és a II. Domaine Gróf Zichy Futóverseny kísérőprogramjaként kerékpártúrát szervez a Gemenci erdőbe.
Előzetes jelentkezés: Szekszárd, Béla király tér 7. (Szekszárdi Turisztikai Kft. - Tourinform iroda)
Találkozó: május 2., 10 óra, Béla király tér 7. Útvonal: Szekszárd - Keselyűs - Lankóci-gátőrház (Vízügyi Múzeum) - Malomtelelő, majd ugyanezen az útvonalon vissza.
Táv: 55-60 km (erdészeti út, aszfalt, töltés), javasolt a mountainbike, vagy a trekking kerékpár használata.
Részvételi díj: 500,- Ft/fő, mely tartalmazza a frissítő csomag költségét is (banán, csoki, üdítő v. víz).
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub 2008.évi kerékpártúra programja

március 28. Évadnyitó kerékpárest és taggyűlés
Pécs, Széchenyi tér, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, Nyolczas Ipoly terem (balra a földszinten): 18.00 óra.
Előtte ugyanott 17.30-kor PTKK közgyűlés
március 29. „Történelmi falak között” – évadkezdő túra
Pécs – Kővágószőlős (római villa romjai) – Kővágótőttős (XII.szd.-i templom), Bakonya (XIII.szd.-i templom) – műúton Hetvehely (XIV.szd.-i templom) – Bükkösd - Szentlőrinc – Bicsérd – Zók – Aranyosgadány – Pellérd - Pécs
Táv: 64km út, 2km terep, 300m szint
Indulás: 9 órakor a Mecsek Áruház előtt.
Túravezető: Keményfi Balázs
április 5. „Baranya háromszög-I. (HR)” Túra a „Pannonia béke útján (Pannonski put mira)” kerékpárúton.
Pélmonostor (Beli Manistir) vasútállomás – Karancs (Karanac) – Hercegszőlős (Knezevi Vinogradi) – Jasenovac – Daruvaski falu (Sokolovac) – Dvorac Tikves – Zlatna Greda – Kiskőszeg (Batina) – Vörösmart (Zmajavac) – Csuza (Suza) – Hercegszőlős (Knezevi Vinogradi) – Karancs (Karanac) – Pélmonostor (Beli Manistir) vasútállomás.
Táv: 80 km. Vonat odaút: Pécs i.: 04.55 – Pélmonostor é.: 06.40 ; visszaút: Pélmonostor i.: 19.27 – Pécs é.: 21.08
Túravezető: Eperjesi József
Találkozó: Pécs, Vasútállomás csarnok 4.40. A vonatra nemzetközi jegyet kell váltani menettérti útra, mert így olcsóbb a belföldinél (60% kedvezmény).Jegyváltás a nemzetközi pénztárban a túra előtti napokban történhet, mert reggel az induláskor még nincs nyitva!
április 20. „Vasárnapi túra I.”- melyet kezdőknek is ajánlunk:
Látogatás az abaligeti barlangban
Pécs – Remete-rét – Abaliget, és vissza.Táv: 38 km.
Barlang-belépő: 600 Ft, Denevérmúzeummal együtt: 700,-Ft.
Indulás: 9 órakor a Mecsek Áruház előtt.
Túravezető: Dr. Novotny Iván
április 25. "Föld Napja."-kerékpáros felvonulás
Rendező: „Lehet Más a Világ” szervezet.
Bővebb információ: www.kritikustomegpecs.hu
május 12. "Pünkösdi Túrakerékpáros Találkozó a pécsváradi várban." - 12.00 órakor.
A pécsi 48-as térről túra indul 9.00 órakor Pécs - Bogád - Romonya – Pereked – Berkesd - Szilágy - Dombay tó - Pécsvárad –Hird – Bogád - Pécs útvonalon a találkozóra.
Táv: 49 km Indulás: Pécs, 48-as tér, 9 órakor.
Túravezető: Kasza Ernő.
Május 31- június 1. „Szent Márton útja I.” – hazai pályán
Pécs – Pellérd – Görcsöny – Diósviszló – Kórós – Baranyahídvég – Kisszentmárton – földút – Hírics – Vejti – Drávasztára – Révfalu - Felsőszentmárton – Sellye – Vajszló – Hegyszentmárton – Baksa - Görcsöny – Pécs.
Sátor, hálózsák szükséges. 31.-én este Révfaluban tábortűz, szalonnasütés, vidámság. 141 km, kb 3 km földút, 4 pecsételőhely, aláhúzva.
Indulás: Nagy I.u.-Maléter P.u.keresztetődéséből 9 órakor.
Túravezető: Dr. Novotny Iván
június 7. "2x100 km Baranyában” Országúti kerékpáros telj.túra 100 és 200 km
Rajt: Pécs, Széchenyi tér
100km: 7.00-9.00 2x100km: 7.00-8.00.
Cél: Kozármisleny, Székely B. u. 23.
Szintidő: 6 ill. 12 óra.
Nevezési díj: felnőtt 600,-Ft diák, MTSZ, MKTSZ 450,-Ft, klubtagoknak ingyenes. Bővebben a külön kiírásban.
június 14. "Mecseki Hegyikerék” MTB teljesítménytúra
Részletes kiírás: http://ptkk.blogspot.com
Rendezők: GáborTamás, Poór Balázs
június 21- 22. „Horvátországi csavargás”
Barcs – Bjelovar – Bilagorai borvidék – Pitomaca – Barcs.
Táv: kb. 160 km, sátor, hálózsák szükséges, részvételi díj: 150 HK+utiköltség Barcsig és vissza.
A részvételi díj tartalmaz: 28.-án vacsorát, a sátorhelyet, 29.-én reggelit, a horvát túravezető díját.
Részvétel: előzetes jelentkezés alapján.
Túravezető: Dr. Novotny Iván Részletek később.
június 25-29. „XXXVIII. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találk. - Fehérgyarmat”
Részvétel egyéni szervezés alapján.
július 5-6. „Duna-Marathon” MTB verseny
MTB-vel Visegrádtól Visegrádig a Pilisen keresztül sok száz résztvevővel.
A Pécsi Túrakerékpáros Klub csapatába jelentkezni Poór Balázsnál lehet. Info: www.sportaktiv.hu
július 12- 19. „Észak-Erdély”
Csengersima OH. – Szatmárnémeti – Aranyosmeggyes – Szinérváralja – Avasújváros – Pálosremete – Máramarossziget – Iza-völgye –– Jód (világörökség fatemplom) – Sajó – Sajómező (világörökség fatemplom) – Barcánfalva (világörökség fatemplom) – Felsőkálifalva – Gutin-hágó (987 m) – gyalogtúra a Kakastarélyhoz – Fernezelyi-tó – Nagybánya – Koltó (kastély, Petőfi) – Nagysomkút – Sülelmed – Szilágycsehi – Alsószopor – Adyfalva (Ady E. szülőháza) – Nagykároly – Vállaj OH.
A vonal hossza kb 420 km OH-tól OH-ig. Ehhez jön még az autók őrzési helyétől az OH-ig tartó szakasz. A helyszín megközelítésére szgk. látszik legolcsóbbnak.
Részvétel előzetes jelentkezés alapján.
Túravezető: Dr. Novotny Iván. Részletek később.
augusztus 2. „Nézzük meg az új Cigány-hegyi kilátót”
Pécs - Bogád - Hird - Hosszúhetény - Püspökszentlászló- erdészeti út - Cigány hegy -erdészeti út - Márévár - Zobákpuszta - Árpádtető - Pécs
Táv: kb 55 km ebből 7 km terep
Túravezető: Poór Balázs
Indulás: Pécs, 48-as tér, 9.00
augusztus 16. „Szent Márton útja II. ” – hazai pályán
Pécs – Újpetre – Pécsdevecser – Kiskassa – földút – Nagybudmér – Márok – Bezedek – Bóly – Máriakéménd – Kátoly – földút – Berkesd – Pécs. 90 km, ebből kb 16 km földút.
Az aláhúzott községek a szt. Márton út pecsételőhelyei (4 db). Túravezető: Dr. Novotny Iván.
Indulás: Pécs, 48-as tér, 9.00.
augusztus 30. „Baranya háromszög-II. (HR)” Irány a Kopácsi-rét (Kopacki rit)
Pélmonostor (Beli Manistir) vasútállomás – Karancs (Karanac) – Hercegszőlős (Knezevi Vinogradi) – Jasenovac – Daruvaski falu (Sokolovac) – Kozjak – Podunavje – Kopácsi-rét – ártéri gáton – Eszék (Osijek) – Bellye (Bilje) – Laskó (Lug) – Grabovac – Hercegszőlős (Knezevi Vinogradi) – Karancs (Karanac) – Pélmonostor (Beli Manistir) vasútállomás.
Táv.: 87 km (ebből 11 km burkolatlan út ártéri gáton)
Vonat odaút: Pécs i.: 04.55 – Pélmonostor é.: 06.40 ; visszaút: Pélmonostor i.: 19.27 – Pécs é.: 21.08
Túravezető: Eperjesi József
Találkozó: Pécs, Vasútállomás csarnok 4.40A vonatra nemzetközi jegyet kell váltani menettérti útra, mert így olcsóbb a belföldinél (60% kedvezmény). Jegyváltás a nemzetközi pénztárban a túra előtti napokban történhet, mert reggel az induláskor még nincs nyitva!
szeptember 14. " Vasárnapi túra II."-melyet kezdőknek is ajánlunk
Pécs – Remete-rét – Orfű – Magyarhertelend, és vissza.
Táv: 48 km.
Indulás: 9 órakor a Mecsek áruház előtt.
Túravezető: Dr. Novotny Iván
szeptember 15-19. "Suliba? Bringával!"
Iskolák közötti kerékpáros vetélkedő.
Részletek külön kiírásban, a KERÉKVÁROS-ban és a honlapon: http://ptkk.baranya.com
szeptember vége - Autómentes nap Kerékpáros felvonulás és egyéb kerékpáros rendezvények
Rendező: „Lehet Más a Világ” szervezet.
Részletek később a napi sajtóban és az interneten.
szeptember 27. „Motorkerékpár-múzeum”
Pécs – Ellend – Olasz – Szederkény – Pécsvárad – Pécs.Táv: 66 km.
Indulás: Pécs, 48-as tér 9.00.
Túravezető: Keményfi Balázs
október 11. "Kelet-Mecsek körül”
Pécs – Bogád – Hird – Hosszúhetény – Zobákpuszta – Magyaregregy – Kárász – Vékény – Szászvár – Nagymányok – Bonyhád – Hidas – régi 6-oson Mecseknádasd – régi 6-oson Pécsvárad – Hird – Bogád – Pécs
Táv: kb. 93km
Indulás: Pécs, 48-as tér 9.00.
Túravezető: Sárszegi Attila
A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub túravezetői:
Eperjesi József
7623 Pécs, Mártírok u. 42.
Tel.: 72/326-881(este) mobil: 20/928-0028
eperjesi.jozsef@freemail.hu
Gábor Tamás
mobil: 20/468-9263
gabortom@gmail.com
Kasza Ernő
7628 Pécs, Wesselényi u. 8.
mobil: 20/55-75-108
kasza.erno2@gmail.com
Keményfi Balázs
7761 Kozármisleny, Székely Bertalan u. 23.
Tel.: 72/570-073(este) mobil: 20/33-25-000
kemenyfi@freemail.hu
Dr. Novotny Iván
7720 Pécsvárad, Kossuth tér 2.
Tel./fax: 72/466-326 mobil: 20/33-62-237
ivan.ba@freemail.hu
Poór Balázs
mobil: 20/95-21-143
poorbazsi@gmail.com
Sárszegi Attila
7626 Pécs, Vadász u. 15.
Tel.: 72/325-072(este) mobil: 70/586-59-95 sarszegi.attila@freemail.hu
Túráinkon - a KRESZ szabályainak betartásával - bárki részt vehet klubtagságra való tekintet nélkül! Rendezvényeinken bukósisak viselése ajánlott.
Honlapunk: http://ptkk.baranya.com
Túrabeszámolók: http://ptkk.blogspot.com
Kedves Látogató!
Örömmel üdvözöljük a www.kerekparut.com oldalon.
A lap a Három folyó kerékpáros túraútvonal népszerűsítésére, az útvonal mentén található szolgáltatók, kulturális, természeti értékek bemutatására vállalkozik, konkrét útvonaltervekkel, térképekkel.
Jelenleg a Három folyó kerékpáros túraútvonal-ról bővebben a PROJEKT ISMERTETŐ menüpont alatt tudhat meg többet.
Reméljük, hogy gyakori látogatásainak egyre több alkalmára valami újat tudunk majd honlapunkon mutatni. Építő szándékú véleményét, kérdéseit szívesen várjuk az INFORMÁCIÓ KÉRÉSE menüpont alatt.
Amennyiben szeretne értesítést kapni emailben rendezvényeinkről, szervezett túráinkról, a HÍRLEVÉL menüpont alatt, e-mail címe megadásával megteheti azt.
Baranya Megyei Önkormányzat
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
Verőce-Drávamente Megye Zsupánsága
Kapronca-Kőrös Megyei Turisztikai Szövetség 
Sportpiac
WATERTOUR
Pécsi kerékpáros és környezetvédő klub