Tisztelt Partnerünk!
2010. szeptember 11-én már harmadik alkalommal rendezi meg a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Három folyó kerékpáros túráját, amelyre szeretettel várunk minden kerekezni és játszani vágyó családot, baráti társaságokat és egyéni indulókat. A geo rally szerű túrát követően a délutáni programok között lesz többek közt streetball, kézművesfoglalkozás.
A jó hangulatot DJ Alma mellett a Pécsi Sasok hatszoros világ- és kétszeres európa bajnok tagja, Szentgyörgyi Rómeó biztosítja.
Időpont: 2010. szeptember 11.
Túra típusa: kerékpártúra
Indulási helyszín: Sellye FVM Szakközépiskola előtti tér
Regisztráció*: 10:00-10:30
Indulás: 10:30
Részvételi díj: nincs
Túra hossza: 27 km
Túra leírása: Három folyó kerékpáros túraútvonal Sellye-Drávafok-Felsőszentmárton-Drávasztára
Ebédlehetőség**:
lencseleves, grízes tészta ízzel; ára: 650 Ft/fő
*A regisztrációnál a résztvevők szelvényeket kapnak (2 db).
Az egyik szelvénnyel a célállomáson a kedvezményes étkezési lehetőséget vehetik igénybe, a másikkal pedig tombolasorsoláson vesznek részt, ahol kerékpározással, túrázással kapcsolatos nyeremények találnak gazdát.
**Az étkezési igényeket a turista menüre csak előzetes jelentkezések alapján tudjuk elfogadni.
Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 7.
További információ és regisztráció:
www.deldunantul.eu/regio/programok
Üdvözlettel:
Juczi Kata
marketing menedzser
Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
7621 Pécs, Mária u. 3.
Telefon: +36 72 513-736
Fax: +36 72 513-768
Mobil: +36 30 322-1504
e-mail: juczi.kata@deldunantul.eu
www.deldunantul.eu
Három folyó Kerékpártúra 2010
Pályázati felhívás
A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség gondozásában Három folyó kerékpáros túraútvonal címmel Barcstól Mohácsig az ország leghosszabb kerékpáros túraútvonalát jelölte ki. Az útvonal népszerűsítése érdekében ismét versenyt indítunk, mely során egy elméleti tesztet és egy gyakorlati feladatot kell teljesíteni. Az elméleti kérdések az ÚMFT DDOP keretében megvalósuló fejlesztésekről szólnak, melyhez a http://www.deldunantul.eu oldal minden segítséget megad, a gyakorlati feladat során pedig a túraútvonal természeti és kulturális értékeit szeretnénk bemutatni, illetve a kerékpározást, mint hasznos kikapcsolódást népszerűsíteni a régióban lévő középiskolák és általános iskolák felső tagozatos osztályai körében.
A verseny részvételi és játékszabályai a következők:
A játékban a dél-dunántúli középiskolai és általános iskolai felső tagozatos osztályokból alakult 10 fős csapatok vehetnek részt, a feladatokat a honlapon történő regisztráció után tölthetik ki. Egy osztály egy csapatot nevezhet, de egy iskolából több csapat is játszhat.
Az elméleti feladat megjelenésének időpontja:
2010. május 3.
A helyes megoldások visszaküldésének határideje:
2010. május 20.
(a feladatok a http://deldunantul.eu/kerekpartura internetes oldalon jelennek meg)
Értesítés a tovább jutásról:
2010. május 25.
Kerékpártúra:
2010. június 5.
A gyakorlati forduló – egész napos rendezvény keretében szervezett kerékpáros túra, ügyességi verseny– időpontja: 2010. június 5. Meghívásos alapon történik, a korábban megjelenő, elméleti feladatsort hibátlanul kitöltő és visszaküldő csapatok közül kerülnek kiválasztásra a résztvevő csapatok. Egyforma helyes megoldás esetén a válaszokat leggyorsabban beküldő csapatot választjuk. A gyakorlati fordulóra a régióból összesen 10 közép- és általános iskolás csapatot hívunk meg.
A nyereményeket mind a közép- és általános iskolás csapatok saját osztályuknak nyerik meg, melyek az alábbiak:
- díj: Egész napos tartózkodás a Bikali Élménybirtokon
- díj Egész napos tartózkodás az orfűi Aquaparkban
- díj Egész napos tartózkodás a kaposvári Élményfürdőben
További részletes információ:
Juczi Kata
Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
72/513-736 30/322-1504
kerekpartura@deldunantul.eu
Kerekezzen velünk!
A 2009. május 30-ai Dráva túrára szeretettel várunk családokat, baráti társaságokat és egyéni indulókat. Részvételi szándékát az alábbi űrlap le/kitöltésével és visszaküldésével jelezze. Előre is köszönjük.
Lezárult az internetes játék mindkét fordulója!
Véget ért internetes játékunk 2. fordulója is és összesítettük a pontszámokat. Figyeljétek a megadott e-mail címeket, hiszen megtörtént a nyertes csapatok kiértesítése is.
A 3. forduló – egész napos rendezvény keretében szervezett kerékpáros túra, ügyességi verseny– időpontja: 2009. május 30. Az utolsó, gyakorlati versenyre az e-mailhez csatolt regisztrációs lapok visszaküldésével kell jelentkezni.
Akik nem jutottak be a legjobbak közé, viszont szívesen elindulnának a túrán, jelentkezhetnek honlapunkon Kerekezzen velünk! címszó alatt. Az egyéni indulók tombolasorsoláson vesznek részt,ahol kerékpározással és túrázással kapcsolatos ajándékok találnak gazdára.
Délután triál bemutató, kenuzás, játszóház várja az érdeklődőket.
Játék - Verseny - Nyeremények
A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség gondozásában Három folyó kerékpáros túraútvonal címmel egy INTERREG IIIA pályázat keretében Barcstól Mohácsig 120 km kerékpáros túraútvonal kijelölése történt meg.
Az útvonal népszerűsítése érdekében egy háromfordulós versenysorozatot indítunk, mely során elméleti és gyakorlati feladatok keretében szeretnénk az útvonal természeti és kulturális értékeit bemutatni, illetve a kerékpározást, mint hasznos kikapcsolódást népszerűsíteni a régióban lévő középiskolák és általános iskolák felső tagozatos osztályai körében.
A háromfordulós versenysorozat részvételi és játékszabályai a következők:
A játékban a dél-dunántúli középiskolai és általános iskolai felsőtagozatos osztályokból alakult 10 fős csapatok vehetnek részt, a feladatokat a honlapon történő regisztráció után tölthetik ki. Egy osztály egy csapatot nevezhet, de egy iskolából több csapat is játszhat.
Feladatok megjelenésének időpontjai (a feladatok a www.kerekparut.com internetes oldalon jelennek meg):
2009. április 20.
2009. május 4.
A helyes megoldások visszaküldésének határideje:
2009. április 30.
2009. május 15.
A kitöltött feladatlapok beküldésének módja:
Interneten, a jatek@kerekparut.com e-mail címre.
A 3. forduló – egész napos rendezvény keretében szervezett kerékpáros túra, ügyességi verseny– időpontja: 2009. május 30. Meghívásos alapon történik, a korábban megjelenő, mindkét feladatot hibátlanul kitöltő és visszaküldő csapatok közül kerülnek kiválasztásra a résztvevő csapatok. Egyforma helyes megoldás esetén a válaszokat leggyorsabban beküldő csapatot választjuk. A harmadik fordulóra a régióból 10 középiskolás és általános iskolás csapatot hívunk meg.
A nyereményeket a csapatok saját osztályuknak nyerik meg, melyek az alábbiak:
1. díj a középiskolás és általános iskolás csapatok részére
150 000 Ft értékű élménycsomag
2. díj a középiskolás és általános iskolás csapatok részére
75 000 Ft értékű élménycsomag
3. díj a középiskolás és általános iskolás csapatok részére
50 000 Ft értékű élménycsomag
További részletes információ:
Juczi Kata
Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
72/513-736
jatek@kerekparut.com
I. Szekszárd Maraton
Versenykiírás
Verseny neve: I. Szekszárd Maraton
Szakág: MTB XCM
Verseny rendezője: Szekszárdi Turisztikai Kft.
Verseny helye: Szekszárdi-dombság
Verseny ideje: 2008. augusztus 10.
Rajt-célterület: Szekszárd, Kápolna tér
Rajt-célterület megközelíthetősége: Szekszárd központjából (Béla király tér) a Bartina utcán, majd a Remete utcán át lehet megközelíteni a versenyközpontot.
Távok:
kismaraton: 35 km
félmaraton: 55 km
maraton: 80 km
Nevezés:
Előnevezés: 2008. augusztus 8-ig
Postai úton vagy faxon a lenti nevezési lap kitöltésével és elküldésével: Szekszárdi Turisztikai Kft., 7100 Szekszárd, Béla király tér 7. A postai átutalásnál a közlemény rovatban kérjük a versenyző(k) nevét, születési évét, a választott távot és kategóriát feltüntetni!
Nevezés elektronikus úton a szekszard@tourinform.hu e-mail címen is lehetséges a lenti nevezési lap csatolásával.
A nevezési díjat banki átutalással az alábbi számlaszámra, a közlemény rovatban a versenyző nevének, születési évének és a választott táv és kategória feltüntetésével kérjük megtenni:
Szekszárdi Turisztikai Kft.
Raiffeisen Bank 12071001-00166712-00200007
Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy banki átutalás esetén számlát csak az átutaló magánszemély, egyesület vagy cég nevére tudunk kiállítani!
Helyszíni nevezés:
2008. augusztus 9. 12-18 óra között
2008. augusztus 10. 7-9 óra között
Nevezési díj összege:
előnevezés: 3.500,- Ft
helyszíni nevezés: 4.500,- Ft
Kategóriák:
Kismaraton
- U15 férfi (KU15F): 1994-1995 között születettek
- U15 női (KU15N): 1994-1995 között születettek
- U17 férfi (KU17F): 1992-1993 között születettek
- U17 női (KU17N): 1992-1993 között születettek
- U19 férfi (KU19F):1990-1991 között születettek
- U19 női (KU19N): 1990-1991 között születettek
- Felnőtt férfi (KFF): 1979-1989 között születettek
- Felnőtt női (KFN): 1979-1989 között születettek
- Master férfi (KMF): 1978-ban vagy előtte születettek
- Master nő (KMN): 1978-ban vagy előtte születettek
- Családi futam (KCS): legalább egy szülő és legalább egy 14 éves vagy fiatalabb gyerek
Félmaraton
- U19 férfi (FU19F): 1990-1991 között születettek
- U19 női (FU19N): 1990-1991 között születettek
- Felnőtt nő (FFN): 1969-1989 között születettek
- Master2 női (FM2N): 1968-ban vagy előtte születettek
- Felnőtt férfi (FFF): 1979-1989 között születettek
- Master1 férfi (FM1F): 1969-1978 között születettek
- Master2 férfi (FM2F): 1968-ban vagy előtte születettek
Maraton
- Felnőtt férfi (MFF): 1979-1989 között születettek
- Master1 férfi (MM1F): 1969-1978 között születettek
- Master2 férfi (MM2F): 1968-ban vagy előtte születettek
- Felnőtt nő (MFN): 1989-ben vagy előtte születettek
(Sárga: MTB XCM Magyar Kupa kategória)
Díjazás:
Minden kategória 1. helyezettje kupa, érem és tárgyjutalom, a 2. és 3. helyezettek érem és tárgyjutalom díjazásban részesülnek. A maraton felnőtt férfi és a félmaraton felnőtt női kategóriák helyezettjei pénzdíjazásban részesülnek.
Szállásfoglalás és egyéb programlehetőségek:
Szekszárdi Turisztikai Kft.
7100 Szekszárd, Béla király tér 7.
tel.: (74) 315-198
fax: (74) 510-131
e-mail: szekszard@tourinform.hu
További információk:
Fetzer Róbert, tel.: (74) 315-198, (30) 914-3219
Támogatók:
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata - Szekszárd a jövő városa.
Mindenkinek kellemes időtöltést és sikeres versenyzést kíván a rendező Szekszárdi Turisztikai Kft!
Nevezési lap/Registration:
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| nevezesi_lap.pdf | 28.94 KB |
| nevezesi_lap.doc | 42 KB |
A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub 2008.évi kerékpártúra programja

március 28. Évadnyitó kerékpárest és taggyűlés
Pécs, Széchenyi tér, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, Nyolczas Ipoly terem (balra a földszinten): 18.00 óra.
Előtte ugyanott 17.30-kor PTKK közgyűlés
március 29. „Történelmi falak között” – évadkezdő túra
Pécs – Kővágószőlős (római villa romjai) – Kővágótőttős (XII.szd.-i templom), Bakonya (XIII.szd.-i templom) – műúton Hetvehely (XIV.szd.-i templom) – Bükkösd - Szentlőrinc – Bicsérd – Zók – Aranyosgadány – Pellérd - Pécs
Táv: 64km út, 2km terep, 300m szint
Indulás: 9 órakor a Mecsek Áruház előtt.
Túravezető: Keményfi Balázs
április 5. „Baranya háromszög-I. (HR)” Túra a „Pannonia béke útján (Pannonski put mira)” kerékpárúton.
Pélmonostor (Beli Manistir) vasútállomás – Karancs (Karanac) – Hercegszőlős (Knezevi Vinogradi) – Jasenovac – Daruvaski falu (Sokolovac) – Dvorac Tikves – Zlatna Greda – Kiskőszeg (Batina) – Vörösmart (Zmajavac) – Csuza (Suza) – Hercegszőlős (Knezevi Vinogradi) – Karancs (Karanac) – Pélmonostor (Beli Manistir) vasútállomás.
Táv: 80 km. Vonat odaút: Pécs i.: 04.55 – Pélmonostor é.: 06.40 ; visszaút: Pélmonostor i.: 19.27 – Pécs é.: 21.08
Túravezető: Eperjesi József
Találkozó: Pécs, Vasútállomás csarnok 4.40. A vonatra nemzetközi jegyet kell váltani menettérti útra, mert így olcsóbb a belföldinél (60% kedvezmény).Jegyváltás a nemzetközi pénztárban a túra előtti napokban történhet, mert reggel az induláskor még nincs nyitva!
április 20. „Vasárnapi túra I.”- melyet kezdőknek is ajánlunk:
Látogatás az abaligeti barlangban
Pécs – Remete-rét – Abaliget, és vissza.Táv: 38 km.
Barlang-belépő: 600 Ft, Denevérmúzeummal együtt: 700,-Ft.
Indulás: 9 órakor a Mecsek Áruház előtt.
Túravezető: Dr. Novotny Iván
április 25. "Föld Napja."-kerékpáros felvonulás
Rendező: „Lehet Más a Világ” szervezet.
Bővebb információ: www.kritikustomegpecs.hu
május 12. "Pünkösdi Túrakerékpáros Találkozó a pécsváradi várban." - 12.00 órakor.
A pécsi 48-as térről túra indul 9.00 órakor Pécs - Bogád - Romonya – Pereked – Berkesd - Szilágy - Dombay tó - Pécsvárad –Hird – Bogád - Pécs útvonalon a találkozóra.
Táv: 49 km Indulás: Pécs, 48-as tér, 9 órakor.
Túravezető: Kasza Ernő.
Május 31- június 1. „Szent Márton útja I.” – hazai pályán
Pécs – Pellérd – Görcsöny – Diósviszló – Kórós – Baranyahídvég – Kisszentmárton – földút – Hírics – Vejti – Drávasztára – Révfalu - Felsőszentmárton – Sellye – Vajszló – Hegyszentmárton – Baksa - Görcsöny – Pécs.
Sátor, hálózsák szükséges. 31.-én este Révfaluban tábortűz, szalonnasütés, vidámság. 141 km, kb 3 km földút, 4 pecsételőhely, aláhúzva.
Indulás: Nagy I.u.-Maléter P.u.keresztetődéséből 9 órakor.
Túravezető: Dr. Novotny Iván
június 7. "2x100 km Baranyában” Országúti kerékpáros telj.túra 100 és 200 km
Rajt: Pécs, Széchenyi tér
100km: 7.00-9.00 2x100km: 7.00-8.00.
Cél: Kozármisleny, Székely B. u. 23.
Szintidő: 6 ill. 12 óra.
Nevezési díj: felnőtt 600,-Ft diák, MTSZ, MKTSZ 450,-Ft, klubtagoknak ingyenes. Bővebben a külön kiírásban.
június 14. "Mecseki Hegyikerék” MTB teljesítménytúra
Részletes kiírás: http://ptkk.blogspot.com
Rendezők: GáborTamás, Poór Balázs
június 21- 22. „Horvátországi csavargás”
Barcs – Bjelovar – Bilagorai borvidék – Pitomaca – Barcs.
Táv: kb. 160 km, sátor, hálózsák szükséges, részvételi díj: 150 HK+utiköltség Barcsig és vissza.
A részvételi díj tartalmaz: 28.-án vacsorát, a sátorhelyet, 29.-én reggelit, a horvát túravezető díját.
Részvétel: előzetes jelentkezés alapján.
Túravezető: Dr. Novotny Iván Részletek később.
június 25-29. „XXXVIII. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találk. - Fehérgyarmat”
Részvétel egyéni szervezés alapján.
július 5-6. „Duna-Marathon” MTB verseny
MTB-vel Visegrádtól Visegrádig a Pilisen keresztül sok száz résztvevővel.
A Pécsi Túrakerékpáros Klub csapatába jelentkezni Poór Balázsnál lehet. Info: www.sportaktiv.hu
július 12- 19. „Észak-Erdély”
Csengersima OH. – Szatmárnémeti – Aranyosmeggyes – Szinérváralja – Avasújváros – Pálosremete – Máramarossziget – Iza-völgye –– Jód (világörökség fatemplom) – Sajó – Sajómező (világörökség fatemplom) – Barcánfalva (világörökség fatemplom) – Felsőkálifalva – Gutin-hágó (987 m) – gyalogtúra a Kakastarélyhoz – Fernezelyi-tó – Nagybánya – Koltó (kastély, Petőfi) – Nagysomkút – Sülelmed – Szilágycsehi – Alsószopor – Adyfalva (Ady E. szülőháza) – Nagykároly – Vállaj OH.
A vonal hossza kb 420 km OH-tól OH-ig. Ehhez jön még az autók őrzési helyétől az OH-ig tartó szakasz. A helyszín megközelítésére szgk. látszik legolcsóbbnak.
Részvétel előzetes jelentkezés alapján.
Túravezető: Dr. Novotny Iván. Részletek később.
augusztus 2. „Nézzük meg az új Cigány-hegyi kilátót”
Pécs - Bogád - Hird - Hosszúhetény - Püspökszentlászló- erdészeti út - Cigány hegy -erdészeti út - Márévár - Zobákpuszta - Árpádtető - Pécs
Táv: kb 55 km ebből 7 km terep
Túravezető: Poór Balázs
Indulás: Pécs, 48-as tér, 9.00
augusztus 16. „Szent Márton útja II. ” – hazai pályán
Pécs – Újpetre – Pécsdevecser – Kiskassa – földút – Nagybudmér – Márok – Bezedek – Bóly – Máriakéménd – Kátoly – földút – Berkesd – Pécs. 90 km, ebből kb 16 km földút.
Az aláhúzott községek a szt. Márton út pecsételőhelyei (4 db). Túravezető: Dr. Novotny Iván.
Indulás: Pécs, 48-as tér, 9.00.
augusztus 30. „Baranya háromszög-II. (HR)” Irány a Kopácsi-rét (Kopacki rit)
Pélmonostor (Beli Manistir) vasútállomás – Karancs (Karanac) – Hercegszőlős (Knezevi Vinogradi) – Jasenovac – Daruvaski falu (Sokolovac) – Kozjak – Podunavje – Kopácsi-rét – ártéri gáton – Eszék (Osijek) – Bellye (Bilje) – Laskó (Lug) – Grabovac – Hercegszőlős (Knezevi Vinogradi) – Karancs (Karanac) – Pélmonostor (Beli Manistir) vasútállomás.
Táv.: 87 km (ebből 11 km burkolatlan út ártéri gáton)
Vonat odaút: Pécs i.: 04.55 – Pélmonostor é.: 06.40 ; visszaút: Pélmonostor i.: 19.27 – Pécs é.: 21.08
Túravezető: Eperjesi József
Találkozó: Pécs, Vasútállomás csarnok 4.40A vonatra nemzetközi jegyet kell váltani menettérti útra, mert így olcsóbb a belföldinél (60% kedvezmény). Jegyváltás a nemzetközi pénztárban a túra előtti napokban történhet, mert reggel az induláskor még nincs nyitva!
szeptember 14. " Vasárnapi túra II."-melyet kezdőknek is ajánlunk
Pécs – Remete-rét – Orfű – Magyarhertelend, és vissza.
Táv: 48 km.
Indulás: 9 órakor a Mecsek áruház előtt.
Túravezető: Dr. Novotny Iván
szeptember 15-19. "Suliba? Bringával!"
Iskolák közötti kerékpáros vetélkedő.
Részletek külön kiírásban, a KERÉKVÁROS-ban és a honlapon: http://ptkk.baranya.com
szeptember vége - Autómentes nap Kerékpáros felvonulás és egyéb kerékpáros rendezvények
Rendező: „Lehet Más a Világ” szervezet.
Részletek később a napi sajtóban és az interneten.
szeptember 27. „Motorkerékpár-múzeum”
Pécs – Ellend – Olasz – Szederkény – Pécsvárad – Pécs.Táv: 66 km.
Indulás: Pécs, 48-as tér 9.00.
Túravezető: Keményfi Balázs
október 11. "Kelet-Mecsek körül”
Pécs – Bogád – Hird – Hosszúhetény – Zobákpuszta – Magyaregregy – Kárász – Vékény – Szászvár – Nagymányok – Bonyhád – Hidas – régi 6-oson Mecseknádasd – régi 6-oson Pécsvárad – Hird – Bogád – Pécs
Táv: kb. 93km
Indulás: Pécs, 48-as tér 9.00.
Túravezető: Sárszegi Attila
A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub túravezetői:
Eperjesi József
7623 Pécs, Mártírok u. 42.
Tel.: 72/326-881(este) mobil: 20/928-0028
eperjesi.jozsef@freemail.hu
Gábor Tamás
mobil: 20/468-9263
gabortom@gmail.com
Kasza Ernő
7628 Pécs, Wesselényi u. 8.
mobil: 20/55-75-108
kasza.erno2@gmail.com
Keményfi Balázs
7761 Kozármisleny, Székely Bertalan u. 23.
Tel.: 72/570-073(este) mobil: 20/33-25-000
kemenyfi@freemail.hu
Dr. Novotny Iván
7720 Pécsvárad, Kossuth tér 2.
Tel./fax: 72/466-326 mobil: 20/33-62-237
ivan.ba@freemail.hu
Poór Balázs
mobil: 20/95-21-143
poorbazsi@gmail.com
Sárszegi Attila
7626 Pécs, Vadász u. 15.
Tel.: 72/325-072(este) mobil: 70/586-59-95 sarszegi.attila@freemail.hu
Túráinkon - a KRESZ szabályainak betartásával - bárki részt vehet klubtagságra való tekintet nélkül! Rendezvényeinken bukósisak viselése ajánlott.
Honlapunk: http://ptkk.baranya.com
Túrabeszámolók: http://ptkk.blogspot.com
Kedves Látogató!
Örömmel üdvözöljük a www.kerekparut.com oldalon.
A lap a Három folyó kerékpáros túraútvonal népszerűsítésére, az útvonal mentén található szolgáltatók, kulturális, természeti értékek bemutatására vállalkozik, konkrét útvonaltervekkel, térképekkel.
Jelenleg a Három folyó kerékpáros túraútvonal-ról bővebben a PROJEKT ISMERTETŐ menüpont alatt tudhat meg többet.
Reméljük, hogy gyakori látogatásainak egyre több alkalmára valami újat tudunk majd honlapunkon mutatni. Építő szándékú véleményét, kérdéseit szívesen várjuk az INFORMÁCIÓ KÉRÉSE menüpont alatt.
Amennyiben szeretne értesítést kapni emailben rendezvényeinkről, szervezett túráinkról, a HÍRLEVÉL menüpont alatt, e-mail címe megadásával megteheti azt.
Baranya Megyei Önkormányzat
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség
Verőce-Drávamente Megye Zsupánsága
Kapronca-Kőrös Megyei Turisztikai Szövetség 
Sportpiac
WATERTOUR 
Pécsi kerékpáros és környezetvédő klub